2011. szept. 19.

Tehetetlenségi nyomaték, 2010


Átnéztem az utóbbi pár évben létrehozott műveim fotó dokumentációját, úgy döntöttem közzéteszek néhányat ezek közül.

Tehetetlenségi nyomaték, 2010, átalakított kerékpár, vörös szőnyeg (1.pld)
Moment of Inertia, 2010, reconstructed bicycle, red carpet
Kiállítva/Exhibited: Biciklus, Csepel Galéria, 2010. május 4 – június 18./ Kurátor: Geisbühl Tünde

Baglyas Erika, Tehetetlenségi nyomaték, 2010 / fotó: Tóth Zsombor
 
A Biciklus című kiállításon egy körülbelül negyvenéves kerékpárt állítottam ki, amelyen minden alkatrész eredeti. A néhai használati tárgyként funkcionáló kerékpárnak egyedül a kerekei alakultak át, amelyek a megszokott és bevált forma helyett a körnégyszögesítés áldozatai lettek.

A Csepel Galéria vörös szőnyegén parkoló közlekedési eszköz elvileg működőképes, de használata fizikailag lehetetlen. A kerékpár, funkciójából adódóan, egyértelműen a mozgás és haladás szimbóluma, amely itt épp eredendő rendeltetésétől lett megfosztva.

Tehetetlenségi nyomaték, 2010

Bár egy tárgyról van szó, a mű létrehozásakor nem annyira a tárgyátalakítás, mint inkább egy gondolatkísérlet érdekelt. Van valami, amit összbenyomásunk alapján még kerékpárnak tekintünk, azonban már soha nem szerezhetjük meg magát a tapasztalatot, az igazolást arról, hogy valóban az volna. Az a paradoxon, ami látvány és jelentés, vagyis a nézhető/értelmezhető és megtapasztalható között fennáll, finoman kikezdi bennünk a bizonyosságot: semmi sem egészen az, aminek látszik.

Tehetetlenségi nyomaték, 2010 / fotó: Geisbühl Tünde

A vörös szőnyeg közérthető jelkép, a hatalmi reprezentáció egyik eszköze, ünnepélyessége felmagasztosítja a maradásra ítélt kerékpárt, amely ebben az állapotában első alkalommal parkolt a haladásért kőkeményen megdolgozó néhai szocialista munkásváros galériájában – épp akkor, amikor haladni már képtelen volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése