„Elnézést kérek, rajtam kívülálló okok miatt Önök tévesen kapták meg a kiállításom címét.
Az Egri Kis Zsinagógában Elkendőzés címmel nyílik kiállításom. A Kelengye is jó cím lett volna, de valaki tévedett, és rosszul informálta Önöket.
Ez a kiállítótér valaha zsinagógaként működött. A késő klasszicista stílusú imaház építése 1820-1840 közé datálható. Az épületet az 1920-as évek elején kultúrházzá alakították, amely az egri zsidó hitközség kulturális, társadalmi és szellemi életének centruma volt. A második világháború után azonban már nem volt zsidó közösség Egerben, akik használhatták volna. Eltűntek. Eltüntették őket.
Ki tette? Egy ideológia? Egy társadalom? Egy csoport? Egyének?
A kiállítótérben a lépteim alatt keservesen nyikorog a padló. Néhány helyen még mozog is. Ott árok van. Lövészárok, gondoltam. Az árkot is fapadlóval fedték le, nem látható, de ott van. Mindent el lehet fedni, el lehet takarni, be lehet borítani, el lehet tussolni. A néhai zsinagóga padlóját az Elkendőzés című kiállításomon fehér lepedőkkel borítom be. Ez az a Száz lepedő, amit egyszer Édesanyám a tisztánál is tisztábbra mosott. Ha az lett volna a kiállításom címe, hogy Kelengye, akkor egy metaforaként azt a soha tisztára nem mosható „hozományt” tartottam volna fontosnak megjeleníteni, amit a traumát elszenvedett közösségek, csoportok, egyének megörököltek és nemzedékeken keresztül továbbörökítenek. Mivel a kiállításnak Elkendőzés a címe, leginkább arra gondolok, hogy a traumatikus élethelyzetben felmosóronggyá vált kelengye a tiszta emberi értékek szimbólumaként megsemmisül. A félelem olyan, mint az igazság: mindig egy másik arcát mutatja.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése