2012. márc. 19.

BUNKER

A Bunker című kiállítás a Kádár-korszak mindenkire kiterjesztett monitoring rendszerét szimulálja korunk technokrata megfigyelőeszközeivel egy központi épített létesítményre zoomolva. A kiállításhoz kapcsolódóan beszélgetések formájában két esemény valósul meg: Beszélő 1. és Beszélő 2. címmel. Az első a rendszer által kompromittáltak szubjektív élményein keresztül, a második pedig a művészeti diskurzus absztrakciós sémáira reflektálva foglalkozik a kádári szociális terekkel. 

Volt:   Beszélő 1. 2012. május 21., hétfő 18h egy volt ügynök és egy volt célszemély beszélgetése, Dovin Galéria, 1052 Budapest, Galamb utca 6.

Lesz: Beszélő 2. 2012. május 29., kedd 18h nyilvános szakmai beszélgetés, Dovin Galéria, 1052 Budapest, Galamb utca 6.
   

BUNKER, 2012, helyspecifikus installáció, épített tér 685x460x450cm, erkély, 4 térfigyelő kamera, 2 monitor, szöveg a falon, és a kirakatüvegen

BUNKER, 2012, space-specific installation, built space, 685x460x450cm, balcony, 4 cameras, 2 monitors, text on the wall and on the windows


    






 




fotó: Baglyas Erika / Madácsy István 
"lássa Harangozó elvtárs" / "Look at it Comrade Harangozó!"

‎"Évtizedeken keresztül a legszorosabb munkakapcsolatban volt Aczél Györggyel, akinek heti rendszerességgel foglalta össze az értelmiségről érkező besúgói jelentéseket. Az 1960-as évek második felétől szinte minden jelentősebb belügyi iraton látható 'lássa Harangozó e[lv]t[árs]'." 

Részlet Harangozó Szilveszter életrajzból in. Tabajdi Gábor, Ungváry Krisztián: Elhallgatott múlt / A pártállam és a belügy, A politikai rendőrség működése Magyarországon 1956-1990, Corvina - 1956-os Intézet, 228. o
online itt
*
továbbiak
www.rev.hu / "Munka dosszié" / Tanulmányok az Állambiztonsági szervezet "munkájáról"


hamarosan / coming soon
Dovin Galéria Budapest / Dovin Gallery Budapest
 megnyitó 2012 04 13 20h / opening 13 04 2012 8 pm
megnyitja Ungváry Krisztián történész / opening speech by Krisztián Ungváry historian

Lát téged, tud rólad. Ki? A Hatalom. A megfigyelés biztos tudatában sétálsz, várakozol, élsz, talán keresed a ki- és bejáratot, mígnem rájössz: te vagy a megfigyelt és a megfigyelő is. Kollaborálsz. Te és a Hatalom egy dologban közösek vagytok: Ő elrejtettsége következtében hallgat, te jelenvaló léted ellenére, és a hatalommal való együttműködésed miatt. Mindketten hallgattok, „a harag és a kimagyarázás játékából” áll össze életed. Téged installáltak, a hallgatásod került kiállításra. A csend, az elfojtással „szomszédos élet”.  
Baglyas Erika installációja egy emlékezeti „esemény”; bent a térben éppúgy zajlanak a folyamatok, mint bennünk. A kezdeti csend után ugyanis pillanatok alatt alakul át intenzív térré a bunker és „környéke”. Először a kamerák és a megfigyeltség következtében még fegyelmezzük magunkat. Elfogadjuk a státuszt, amelyet a Hatalom (a kamera) kijelöl számunkra, belemegyünk a játékba. Ennek felismerésével azonban zsúfolttá lesz minden. El nem mondható szavakkal és el nem követhető tettekkel, hiánnyal telik meg a kiállítótér.
Baglyast reakciónk, a Másik érdekli. Jelen installációja zárt világa ellenére is a kíváncsiság, a megismerni akarás nyelvét teremti meg. A kíváncsiság nem funkcionális; itt úgy kérdez valaki, ahogyan mi is kérdeznénk: meddig hallgatunk? – kérdezik a kamerák is. Meddig nézzük magunkat, mások – a Hatalom és a technika – által láttatva? Belátjuk-e, hogy a múlt jelenbeli folytonossága a szavakat, a hallgatás megtörését kívánja? Meddig akarunk úgy emlékezni, ahogyan a Hatalom emlékezik? Készek vagyunk-e eseménnyé, beszéddé tenni a kiszolgáltatottságunkat, a nem-emlékezésünket, megfigyelt és megfigyelő pozíciónkat? Képesek vagyunk-e a történeti múlt által a jelen feldolgozására?
Baglyas installációja nem csak a közös közelmúltunk, a Kádár-rendszer, Harangozó Szilveszter és az állambiztonság tevékenységének installációba foglalt értelmezése, hanem egyben lelki nyomok sokasága is. Saját, nem látható, mégis tapintható sérelmeinktől juthatunk el az emlékezésre való képtelenség társadalmi rítusaival való szakításig. Szemben a politikailag motivált percnyi múlt-feldolgozások leegyszerűsítéseivel Baglyas Erika nem bűntudatra késztet, nem dramatizálja az elfojtás évtizedes kényelmi helyzetét, hanem a megfigyelők és a megfigyeltek politikai közösségét hozza létre. Egyek voltunk ugyanis a megfigyelésben és a megfigyeltségben. A jelen folytatására egyetlen esélyünk ezen egyszemélyes „szövetségek” felismerése lehet. Szakítás a kamera-emlékezettel és a hallgatással, hogy a nyelv és a párbeszéd általi múlt- és jelenteremtés „intézményesítése” vegye kezdetét. Hiszen közelmúltunk nem énidegen, hanem a besúgott, a besúgó, „a segítők, […] és a közönyös kívülállók, a be nem avatkozó »harmadikok«” emlékezetéből és elbeszéléséből áll össze – akárcsak a jelen.
Ezt lássa inkább Harangozó elvtárs.
Böcskei Balázs politológus 
***
They see you, they know about you. Who? The Mighties. You walk around in the certainity of being watched; you await, you live, you might seek for the way in or out, until you realize: you both are the observed and the observer in one. You collaborate. You and the Power share a common feature: it keeps quiet for being ambushed, you do the same despite of your present life and because of your co-operation with the Power. Both of you keep quiet, your life being a construction of the"game of anger and explanation-givings". You are being installed, your quietness got exhibited. The quietness, the "neighbouring life" to repression.
The installation of Erika Baglyas stands as a memorial 'act'; processes running in the space as well as inside of us. After the initial silence, in no time the bunker and its 'surroundings' gets intensified. First we discipline ourselves due to the surveillance. We accept the status imposed on us by the Power (camera), we join the game. However, after this recognition, everything gets crowded. The exhibition room gets filled with absence of the words that can not be uttered and deads that can not be committed.
Baglyas is interested in our reaction, in the Other. Despite of its closed world, the installation creates a language of the willingness to know. Curiosity is not functional; questioning here echoes to the way we would ask: how long we keep quiet? How long we keep staring at ourselves in the face of others – the Power and technics. Do we see the reason that the continuity of the past in our present urges for breaking the silence? How long do we wish to remember in the way as the Power does? Are we ready to articulate in the form of actions and speech our defencelessness, our non-remembrance, our positions of observer and observed?
The installation of Baglyas is not only an interpretation of our recent past, the Kádár régime, the activity of Szilveszter Harangozó or the State Security, but also the multitude of spiritual imprints. Departing from our own invisible, still palpable discontents we can reach towards the rupture with the social ritual of the incapacity to remember. In contrast to the simplifications of the politics-driven tansient past processings, Erika Baglyas does not compell for remorse, does not dramatize the comfort situation of the decadelong repression. Alternatively, she establishes the political community of the observers and observed ones. In fact, once we were one in doing and enduring monitoring. Our only chance to continue the present lays in the recognition of these one-man 'alliances'. Breaking with the camera-memory and silence, with the ambition to iniciate the 'institutionalization' of past and present creation through language and dialogue. As our recent past is not self-alienated, but is pieced together from the memory and narrative of the denounced, the denouncer, "the helper and the indifferent outsider, the non-intruding »thirds«" – likewise our present time.
This you should rather see comrade Harangozó.

Balázs Böcskei political scientist

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)