A Bunker című kiállítás a
Kádár-korszak mindenkire kiterjesztett monitoring rendszerét szimulálja korunk
technokrata megfigyelőeszközeivel egy központi épített létesítményre zoomolva. A kiállításhoz
kapcsolódóan beszélgetések formájában két esemény valósul meg: Beszélő 1. és Beszélő 2. címmel. Az első a rendszer által kompromittáltak szubjektív
élményein keresztül, a második pedig a művészeti diskurzus absztrakciós sémáira
reflektálva foglalkozik a kádári szociális terekkel.
Volt: Beszélő 1. 2012. május 21.,
hétfő 18h egy volt ügynök és egy volt célszemély beszélgetése, Dovin Galéria, 1052 Budapest, Galamb utca 6.
Lesz: Beszélő 2. 2012. május 29.,
kedd 18h nyilvános szakmai beszélgetés, Dovin Galéria, 1052 Budapest, Galamb utca 6.
 | ||
BUNKER, 2012, helyspecifikus installáció, épített tér 685x460x450cm,
erkély, 4 térfigyelő kamera, 2 monitor, szöveg a falon, és a kirakatüvegen
BUNKER,
2012, space-specific installation, built space, 685x460x450cm, balcony,
4 cameras, 2 monitors, text on the wall and on the windows
|
    |
  
fotó: Baglyas Erika / Madácsy István
|
"Évtizedeken keresztül a
legszorosabb munkakapcsolatban volt Aczél Györggyel, akinek heti
rendszerességgel foglalta össze az értelmiségről érkező besúgói
jelentéseket. Az 1960-as évek második felétől szinte minden jelentősebb
belügyi iraton látható 'lássa Harangozó e[lv]t[árs]'."
Részlet Harangozó Szilveszter életrajzból in. Tabajdi Gábor,
Ungváry Krisztián: Elhallgatott múlt / A pártállam és a belügy, A politikai rendőrség működése Magyarországon 1956-1990, Corvina - 1956-os Intézet, 228. o
online itt
online itt
továbbiak
www.rev.hu / "Munka dosszié" / Tanulmányok az Állambiztonsági szervezet "munkájáról"
hamarosan / coming soon
Dovin Galéria Budapest / Dovin Gallery Budapest
megnyitó 2012 04 13 20h / opening 13 04 2012 8 pm
megnyitja Ungváry Krisztián történész / opening speech by Krisztián Ungváry historian
Lát téged, tud
rólad. Ki? A Hatalom. A megfigyelés biztos tudatában sétálsz, várakozol, élsz,
talán keresed a ki- és bejáratot, mígnem rájössz: te vagy a megfigyelt és a
megfigyelő is. Kollaborálsz. Te és a Hatalom egy dologban közösek vagytok: Ő
elrejtettsége következtében hallgat, te jelenvaló léted ellenére, és a
hatalommal való együttműködésed miatt. Mindketten hallgattok, „a harag és a
kimagyarázás játékából” áll össze életed. Téged installáltak, a hallgatásod
került kiállításra. A csend, az elfojtással „szomszédos élet”.
Baglyas Erika
installációja egy emlékezeti „esemény”; bent a térben éppúgy zajlanak a
folyamatok, mint bennünk. A kezdeti csend után ugyanis pillanatok alatt alakul
át intenzív térré a bunker és „környéke”. Először a kamerák és a megfigyeltség
következtében még fegyelmezzük magunkat. Elfogadjuk a státuszt, amelyet a
Hatalom (a kamera) kijelöl számunkra, belemegyünk a játékba. Ennek
felismerésével azonban zsúfolttá lesz minden. El nem mondható szavakkal és el
nem követhető tettekkel, hiánnyal telik meg a kiállítótér.
Baglyast
reakciónk, a Másik érdekli. Jelen installációja zárt világa ellenére is a kíváncsiság,
a megismerni akarás nyelvét teremti meg. A kíváncsiság nem funkcionális; itt
úgy kérdez valaki, ahogyan mi is kérdeznénk: meddig hallgatunk? – kérdezik a kamerák
is. Meddig nézzük magunkat, mások – a Hatalom és a technika – által láttatva?
Belátjuk-e, hogy a múlt jelenbeli folytonossága a szavakat, a hallgatás
megtörését kívánja? Meddig akarunk úgy emlékezni, ahogyan a Hatalom emlékezik?
Készek vagyunk-e eseménnyé, beszéddé tenni a kiszolgáltatottságunkat, a
nem-emlékezésünket, megfigyelt és megfigyelő pozíciónkat? Képesek vagyunk-e a
történeti múlt által a jelen feldolgozására?
Baglyas
installációja nem csak a közös közelmúltunk, a Kádár-rendszer, Harangozó
Szilveszter és az állambiztonság tevékenységének installációba foglalt
értelmezése, hanem egyben lelki nyomok sokasága is. Saját, nem látható, mégis
tapintható sérelmeinktől juthatunk el az emlékezésre való képtelenség társadalmi
rítusaival való szakításig. Szemben a politikailag motivált percnyi múlt-feldolgozások
leegyszerűsítéseivel Baglyas Erika nem bűntudatra késztet, nem dramatizálja az
elfojtás évtizedes kényelmi helyzetét, hanem a megfigyelők és a megfigyeltek
politikai közösségét hozza létre. Egyek voltunk ugyanis a megfigyelésben és a
megfigyeltségben. A jelen folytatására egyetlen esélyünk ezen egyszemélyes
„szövetségek” felismerése lehet. Szakítás a kamera-emlékezettel és a hallgatással,
hogy a nyelv és a párbeszéd általi múlt- és jelenteremtés „intézményesítése”
vegye kezdetét. Hiszen közelmúltunk nem énidegen,
hanem a besúgott, a besúgó, „a segítők, […]
és a közönyös kívülállók, a be nem avatkozó »harmadikok«” emlékezetéből és
elbeszéléséből áll össze – akárcsak a jelen.
Ezt lássa inkább Harangozó elvtárs.
Böcskei Balázs
politológus
***
They see you, they know about you. Who? The Mighties. You
walk around in the certainity of being watched; you await, you live, you might
seek for the way in or out, until you realize: you both are the observed and
the observer in one. You collaborate. You and the Power share a common feature:
it keeps quiet for being ambushed, you do the same despite of your present life
and because of your co-operation with the Power. Both of you keep quiet, your
life being a construction of the"game of anger and explanation-givings".
You are being installed, your quietness got exhibited. The quietness, the
"neighbouring life" to repression.
The installation of Erika Baglyas stands as a memorial
'act'; processes running in the space as well as inside of us. After the initial
silence, in no time the bunker and its 'surroundings' gets intensified. First
we discipline ourselves due to the surveillance. We accept the status imposed
on us by the Power (camera), we join the game. However, after this recognition,
everything gets crowded. The exhibition room gets filled with absence of the
words that can not be uttered and deads that can not be committed.
Baglyas is interested in our reaction, in the Other. Despite
of its closed world, the installation creates a language of the willingness to
know. Curiosity is not functional; questioning here echoes to the way we would
ask: how long we keep quiet? How long we keep staring at ourselves in the face
of others – the Power and technics. Do we see the reason that the continuity of
the past in our present urges for breaking the silence? How long do we wish to
remember in the way as the Power does? Are we ready to articulate in the form
of actions and speech our defencelessness, our non-remembrance, our positions
of observer and observed?
The installation of Baglyas is not only an interpretation of
our recent past, the Kádár régime, the activity of Szilveszter Harangozó or the
State Security, but also the multitude of spiritual imprints. Departing from
our own invisible, still palpable discontents we can reach towards the rupture
with the social ritual of the incapacity to remember. In contrast to the
simplifications of the politics-driven tansient past processings, Erika Baglyas
does not compell for remorse, does not dramatize the comfort situation of the
decadelong repression. Alternatively, she establishes the political community
of the observers and observed ones. In fact, once we were one in doing and
enduring monitoring. Our only chance to continue the present lays in the
recognition of these one-man 'alliances'. Breaking with the camera-memory and
silence, with the ambition to iniciate the 'institutionalization' of past and
present creation through language and dialogue. As our recent past is not
self-alienated, but is pieced together from the memory and narrative of the
denounced, the denouncer, "the helper and the indifferent outsider, the
non-intruding »thirds«" – likewise our present time.
This you should rather see comrade Harangozó.
Balázs Böcskei political scientist
Sajtó/Press
készítette: Kiss Anikó (annavarro)
