Salsus

SALSUS

helyspecifikus installáció, 2011, só, csónak, fluorescens festék, természetes fény, UV-fény

8. Arcus Temporum, Pannonhalma, Arborétum, Barokk ház, 2011. augusztus 26.-28 .

Amikor Varga Mátyás felkért, hogy egy új művet készítsek a 8. Arcus Temporumra, biztos voltam benne, hogy valamit én most lezárok ezzel. Valamit, amit közel két éve cipelek, de túl nagy teher volt ahhoz, hogy egyáltalán meg tudjak állni és csak annyi időre is lerakjam, hogy megmérhessem végre, mennyit nyom a latban. Hány kiló a veszteség, van-e színe, milyen a tapintása, szögletes-e vagy sima? Mit csinált ez velem? Nem csak megállni, felnézni se tudtam, odatapadt a tekintetem a vízre, a Dunára. Előbb dühösen, aztán irigyen, végül lemondóan néztem, miközben azt mondogattam: rohadj meg te szemét, csak elvitted.

Salsus, 2011

Salsus, 2011

Apu haláláról van szó, amiről azt hittem jobb, ha nem nagyon beszélek. Mert magánügy. Mert „nem akarok érzelgős lenni” (Imre Mariann – Érzelgős akarok lenni). Mert hogy jövök én ahhoz? Mert a föld lakói nem is vették észre. Mert a halálról úgysem lehet mit mondani, meg azért is, mert: „Nincs mit dicsérnünk, nincs mit kárhoztatnunk, nincs mit vádolnunk, de sok minden nevetséges; minden nevetséges, ha a halálra gondolunk.” (T. Bernhard. - Díjaim) Aztán, csak ő győzött, a halál. Dadognom kellett róla, érzelgősnek kellett lenni, megérteni, hogy nekem sincs másom csak a magánügyeim. 

Salsus, 2011

 

Salsus, 2011

Amikor először megnéztem a Barokk házat, két vízió bizonyult a legerősebbnek: valami, ami nagyon fehér, és egy süllyedő csónak. Valami, ami annyira tiszta, hogy már fertőtlenít. Amiben ott a "még nem" és a "már nem" dilemmája. E kettő közötti valami-pillanatot, valami-benyomást kimerevíteni; egy általam még soha meg nem élt, csak mindig elképzelt, csak mindig, minden nap, újra és újra elképzelt utolsó pillanatot megjeleníteni.

Salsus, 2011

Milyen lehetett az neki? Neki, aki egykor még szeretett élni, csak azután, évekkel később nem tudott már néhány dolgon felülemelkedni. Ahhoz a generációhoz tartozott, akik közül néhányan úgy hívták magukat „arctalan nemzedék”. Ő is csak élt, éldegélt a cenzúra idején, és nekem meggyőződésem, hogy ezért (is) lett az élete mondatának a végén egy ilyen pont, egy ilyen visszavonhatatlan öncenzúra. Önhalál.

Salsus, 2011 / fotó: Ujfalussy Domonkos

Ezt a 3 és fél méter hosszú csónakot, ezt neki készítettük Dunaföldváron (onnan indult). Szárított fából van, egy nyolcujjú asztalos munkája. Jól elfér benne egy ember, de ez sose visz át se téged, se senkit a túlpartra, mert nincs alja. 

Salsus, 2011 / fotó: Ujfalussy Domonkos

Salsus, 2011 / fotó: Ujfalussy Domonkos

Salsus, 2011

Végül a fehér anyagok közül (erős szimbólumai miatt) a só mellett döntöttem. Nagyobb léptékben más arcát mutatja, mint az ebédlőasztalon a sószóróban. Van így valami aurája, érezni lehet, hogy ez nem íz, hanem elsősorban anyag. Két és fél tonna sót terítettünk le az arborétumban található nyolcszög alakú Barokk ház padlójára. Ebbe ágyaztuk bele a csónakot. Végül is beletemettük. Nagyon fontos volt, hogy fehérbe temessük. Ezért:

Fehér temetés

Két éve, februárban, láttam a bizonyosságot, de nem ismertem föl. Kőpadlón feküdt, mert oda tették, fekete fólia borította, mert belecsomagolták. Öten álltuk körül, mint egy család: egy fiú, aki mindjárt felnő, egy lány, aki még sosem volt menyasszony, egy nő, aki éppen megözvegyült, és két ember, aki azért volt ott, hogy nekünk, hármunknak ne kelljen lehajolni.

A két másik mozdulatai gyakorlottak voltak; mi hárman még nem tudtuk, mit fogunk csinálni. Csak álltunk mint a jegenyefák, amikor elhalad előttük egy halottaskocsi. A tíz közül négy kéz szorgos volt, tett-vett, vágott, tépett, kicsomagolt; a mi hat kezünk – utólag úgy tetszett – imára mozdult. Nagyjából egy méter hetven centire volt tőlem az, amire néztem, és egymillió fényévre az, amit láttam. Végül mi is lehajoltunk. Tapogattuk, simogattuk azt, ami meztelen és hideg volt. Közben örömünkben sírtunk, mert azt hittük, nem jól látunk. Egymásra és magunkra nem néztünk. Nekünk nem volt munkaidőnk, ezért ahelyett, hogy vártunk volna inkább féltünk. A legjobban attól féltünk, hogy nem lesz mire várni, hogy a két embertől viszontlátással kell elbúcsúzni, majd be kell ülni az autóba, és el kell innen menni.

Aznap délelőtt lett este. Korán belénk sötétedett. A virágzás előtti tarvágás látványa megviseli az embert. Csak akkor sóhajtottunk fel, amikor lelakatolták a halottasház ajtaját, mert rájöttünk, hogy nem Ő fekszik a fekete fóliában, csak a bizonyosság. 

Salsus, 2011

De ez, a személyes olvasata csak egy olvasat, valójában mindez nem is pusztán Apuról szól, és még csak nem is a velem egykorú barátaim (idejekorán elment) Apáiról, hanem mindarról, ami el tud tűnni. Nem is a halálról, hanem a visszavonhatatlanság előtti utolsó pillanatról. Azokról a dolgokról, amiket végül már nem visz át semmi a túlpartra.

Salsus, 2011

Az installációnak két különböző nézete volt (és a köztes fényállapotok), egyik nappali fényben, a só fehér felületével, a másik éjszaka, UV lámpánál. Az arborétum ösvényein sötétben bolyongó észreveszi a fényt. Azt a lidérces fényt, ami átdereng a növényvilág szövete között, már látja, de még nem ismeri.

Salsus, 2011

Salsus, 2011

Salsus, 2011

Megközelíti az épületet, az ablakokon át benézve pedig kékes-zöldes sziluettjével világít egy csónak, szinte belerágja magát a retinába. Ott marad egy ideig, tovább él. "...már csak maga ez a »tovább« élés." (E.J.)

Salsus, 2011 / fotó: Ujfalussy Domonkos

Salsus, 2011 / fotó: Ujfalussy Domonkos

További képek: Ujfalussy Domonkos galériájában, valamint az Arcus Temporum weboldalán.

Publikáció:
"Konzervet ritkán veszünk"
Kristóf Borbála, Urfi Péter cikke, Narancs XXIII. évf. 36. szám

Akik sokat segítettek:

Lélekben, szellemben: Madácsy István

A csónak elkészítésében: Bánszki Zoltán, Jendrolovits Béla

Az installáció felépítésében és lebontásában a pannonhalmi Bencés Gimnázium volt és jelenlegi diákjai: Ujfalussy Domonkos, Járfás Péter, Szabó Péter, Schmal Fülöp, Varga Márton, Tóth Gergely, Horváth Máté és az arborétum Őr, a kertészetből Jagudits Balázs és Jani Bá’.

A só egy részét szponzorálta: Paksi Képtár

Mindenben minden segítség: Varga Mátyás, Papp Emília, Németh Flóra és a szervezők.

© Baglyas Erika