2011. ápr. 21.

Nádas Péter: Mese a tűzről és a tudásról, 2. rész

Lefekvés előtt, felkelés(ek) után olvassatok néhány sort Nádas Péter Mese a tűzről és a tudásról* című esszéjéből. 22 éve jelent meg, nem öregedett sokat. Tíz részletben másolom ide, azért, hogy lassan olvassátok. A második.

"Ha a szavak, valamely különös szerencse folytán elveszíthették volna az eredeti jelentésüket, akkor új jelentéshez jutottak volna, ami viszont nem volt elképzelhető az egyéni tudás közössé tétele, egy új közmegegyezés nélkül. Ezért aztán nyelvüknek szinte minden szava, hol az egyéni tudásuk, hol a közös nemtudásuk szerint jelentett valami mást, mint amit jelentett, s hol a beszélő helyzete, hol a szó eredeti értelméhez viszonyított új értelme szerint kellett keresniök az egyes szavak jelentését. Ha pedig a szó látszólag elveszítette a jelentését, mert se az értelme, se a beszélő helyzete szerint nem bizonyult többé értékelhetőnek, akkor ennek a képtelenségnek mélyebb jelentést tulajdonítottak, mintha valamit jelentett volna. Az értékelhetetlen jelentésű szavak a magyarok nyelvén arra a mély emberi közösségre utaltak, amelyre különben egyáltalán nem szabadott gondolniok. A más nyelveken gondolkodóknak a semmiről gondolkodva óhatatlanul eszükbe jut valami, a magyar nyelven gondolkodóknak viszont azt a lehetetlennek tetsző történelmi feladatot kellett megoldaniok, hogy se a semmiről gondolkodva ne jusson eszükbe valami, se a valamiről gondolkodva ne jusson eszükbe semmi olyasmi, ami valamihez vezethetné a gondolkodásukat.

A nyelvhasználatnak e különös módszere nem tette ugyan egyszerűvé az egymással való közlekedésüket, ám egymással való közlekedésüknek éppen az volt az alapszabálya, hogy egyéni tudásukat ne tegyék közös tudássá, ebben meg fölöttébb nagy volt a gyakorlatuk. Történelmük utolsó másfél századában tettek szert arra a tapasztalatra, miszerint kizárólag a közös tudatlanság óvhatja meg őket bármilyen egyéni ostobaságtól, ha tehát egyéni tudásukat nem osztják meg egymás között, akkor közösen se követhetnek el olyan ostobaságot, ami által meggyűlhetne a bajuk egymással avagy másokkal. Így gondolkodtak. És logikájuk tűnjék bármily nehezen követhetőnek, egyéni és közös sorsuk kormányzásában mégse bizonyult hibásnak, hiszen tudásuk közösségét kizáró logikájuk közössége által maradtak meg magyarnak, s így megmaradásuk szempontjából nemhogy nem bizonyult haszontalannak a logikájuk, hanem annak egyedüli és kizárólagos feltételévé vált. Ami azonban hasznos eszköznek bizonyul szélviharban, nem föltétlenül hasznos eszköz tűzvész esetében is."  

*Nádas Péter: Mese a tűzről és a tudásról, In: Játéktér, Budapest, Szépirodalmi, 1988, 90.o-91.o

2011. ápr. 20.

Nádas Péter: Mese a tűzről és a tudásról, 1. rész

Lefekvés előtt, felkelés(ek) után olvassatok néhány sort Nádas Péter Mese a tűzről és a tudásról* című esszéjéből. 22 éve jelent meg, nem öregedett sokat. Tíz részletben másolom ide, azért, hogy lassan olvassátok. Az első.

" Magyarországot egy forró nyári éjjelen, ismeretlen tettesek, ismeretlen indítékból és ismeretlen körülmények között, a négy sarkánál fölgyújtották. Annyit tudunk, hogy nyugaton Ágfalvánál, keleten Tiszabecsnél, északon Nógrádszakállnál, délen Kübekházánál gyúlt ki a tűz. Égett a tarló, égtek a szárazságtól szikkadt mezők, s valamivel éjfél után, a tűz elérte a községek első házait. A lehető leggyöngédebb és legártatlanabb szellő, mely Ágfalvánál nyugatról, Tiszabecsnél keletről, Nógrádszakállnál északról, Kübekházánál délről fújdogált át a határon, az ország belseje felé hajlította a lángokat. Budapest mit sem sejtve aludt.
A reggeli krónika hetedik híreként elhangzott ugyan, hogy a keleti, a nyugati, az északi és a déli megyékben a hajnali órák óta mindenre kiterjedő tűzoltógyakorlatokat tartanak, ám ebből a jelentéktelen rádióhírből minden magyar tudomására jutott, hogy az esemény jelentős.
Noha mindenki tudta, hogy a hír nem azt jelenti, amit jelent, közösen mindenki úgy tett, mintha nem tudná, mit jelent. Az akkori magyar nyelvben a jelentős például jelentéktelent, a jelentéktelen pedig jelentőst jelentett, bár e szavak nem veszítették el még teljesen az eredeti jelentésüket sem, s ezért nem lehetett közmegegyezés se rá, hogy mit jelentenek. Csupán arra volt hallgatólagos megegyezés, hogy egy nem létező közmegegyezés mit nem jelenthet."

* Nádas Péter: Mese a tűzről és a tudásról, In: Játéktér, Budapest, Szépirodalmi, 1988, 89.o-90.o

2011. ápr. 10.

Elbaltáztad

"Emeld fel, ahogy akkor fölemelted (...)"
Elbaltáztad, 2011, tuskó, balta, újságból kivágott betűk

2011. márc. 24.

Magyar alma mater

A mai napon a Fővárosi Bíróság első fokon két év letöltendő fogházra ítélte Geréb Ágnes szülészt, bábát. 
Magyar alma mater (elölnézet), 2011, alma, gombostű  

Magyar alma mater (felülnézet), 2011, alma, gombostű

2011. márc. 21.

Emlékező párna

Ez a memória párna megkönnyíti a mindennapokat. Alvás közben lelki támaszt nyújt és komfortérzetet ad. Igazodik a naponta ismétlődő félelmekhez, panaszokhoz, megjegyzi a problémákat. Anyaga nem rugalmas, de a beleszurkált gombostűk egy kellemes hárító mondat körvonalaival enyhe akupresszúrás hatást gyakorolnak. Ajánlott mindazoknak, akik százig is elszámolnak, mielőtt a számukra zavaró dolgokon változtatnának.

Emlékező párna, 2011, tollpárna 40x60 cm, gombostűk, szöveg
részlet_1

részlet_2

részlet_3

  Egy korábbi szúrós 2009-ből:

A Relax című munkám egy fakírpad, amely a kiállítóterekben található ülő alkalmatossághoz hasonló méretekkel rendelkezik. Anyaga tölgyfa és rozsdamentes acél. Mint bútordarab és használati tárgy funkcióval bír: arra való, hogy ráüljenek, illetve ráfeküdjenek. Valódi pihenésre és szemlélődésre azonban kizárólag fakíroknak ajánlott.

Relax, 2009, rozsdamentes acél, tölgyfa, 61x200x60cm
Relax, 2009, rozsdamentes acél, tölgyfa, 61x200x60cm (részlet)

Relax, 2009, rozsdamentes acél, tölgyfa, 61x200x60cm

2011. márc. 17.

Apunak és más férfiaknak

A szabályok A keretek nem azért kellenek, hogy közéjük szoruljunk, hanem azért, hogy megtámasszanak bennünket.

Erre jöttem rá hétszáznegyvenkilenc nappal azután, hog

2011. márc. 6.

►olitikai retorika

Nagyon unom, ha valaki leszögezi az álláspontját. 

►olitikai retorika, 2011, banán, akrilfesték, szög, fatábla
 
2011. márc. 3.

Birodalmi lépegető

"Ide nekem az oroszlánt is."

Birodalmi lépegető, 2011, 4 db ólombetű, i,d,e,a (az utolsó felzárkózásra képtelen, lemarad a többitől)

Mindenki falatja

Nemzeti jellegű metafrázis 1.

  Nemzeti jellegű metafrázis 2.

Nemzeti jellegű metafrázis 3.

2011. febr. 28.

Az inkvizíció 2 oldala

inquisitio haereticae pravitatis - a tévelygő eretnekség kinyomozása
 Inquisitio, 2011, DD 5888992 sorszámú 1000 forintos bankjegy egyik oldala, erika írógéppel írt betű

 Inquisitio, 2011, DD 5888992 sorszámú 1000 forintos bankjegy másik oldala, erika írógéppel írt betű

Indigó demokrácia

Indigó demokrácia (részlet-1), 2011, fekete gépi indigópapír, erika írógéppel írt betű

Indigó demokrácia (részlet-2), 2011, fekete gépi indigópapír, erika írógéppel írt betű

Ami az eredeti és a másolat között van az mi?
Indigó demokrácia, 2011, fekete gépi indigópapír, erika írógéppel írt betű

Erdély Miklós: Tíz körömmel kapart indigópapír, 1981
papír, indigónyom, vegyes technika, 50 x 65 cm*

* hivatkozom az Artpool idevonatkozó adataira

2011. febr. 26.

Petri György: Mint levetett*

"Mint levetett", tárgy, 2011, fél tekercs dm toalett papír, erika írógép, pelikán szalag

* in. Petri György - Körülírt zuhanás, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1974
       Petri György munkái I. - Összegyűjtött versek, Magvető Könyvkiadó, 2003, 101.o

2011. febr. 21.

Made in GDR

Erika a 80-as évekből
Bemutatom az új kolleginát: jámbor, béketűrő teremtés tökéletes állapotban, vadonatúj pelikán szalaggal. További kollégák és kolleginák itt.

2011. febr. 17.

Édesíts 3.

Ha legyűrtétek (lehúztátok)
a torkotokon (a vécén)
a feketelevest miközben éldegéltek (haldokoltok)
ebben a fekete városban (falak tövében),
ha félretettétek (eldugtátok) a fekete dobozt,
ha a feketelistát összetéptétek (mert félreértettétek).
Ha már kiolvastátok a fekete könyvet (el is felejtettétek),
és a zsebetekben maradt még a feketemunka gyümölcséből (déli)
egy kis fekete pénz (főleg papír),
de nem akartok (nem mertek)
fekete bárányok lenni,
akkor süssetek diós kuglófot.

kuglóf, koszorú - ránézésre

például így:

3 tojás (meg kell nézni, mit veszel)
20 dkg porcukor (kristály kevésbé jó, bár olcsóbb)
10 dkg liszt (búza)                               
20 dkg dió (darált)
12.5 dkg vaj (esetleg rá-ma)      
1.25 dl tejföl (a zsíros, az még emlékeztet a tejfölre)
1 narancs héja (lereszelve, tartósítószer nélkül)
1 sütőpor (ez emeli meg)          
2 kk. vaníliás cukor (egy üveg cukorba beletenni egy - hosszában felvágott - vanília rudat, így nem dobni ki szemétbe több száz darab ici-pici papírtasak, és nem enni fölöslegesen 4-hidroxi-3-metoxibenzaldehidet-C8H8O3)

+ majdnem minden édességbe én tenni egy csipet sót. (ez a sava)

A tojást a cukrokkal, vajjal kikeverni, beletenni a tejfölt, majd beleszórni a lisztet, a diót, sütőport, narancshéjat, egyneműre keverni. Kivajazott, belisztezett formában, 150-180 fokon tűpróbáig sütni. Ha már langyos kiborítani a formából, ha kihűlt csoki mázzal leönteni, durvára vágott dióval megszórni.
A csoki mázat már sokan leírták (én meg úgyis sacc/kábé csinálom), de a kiváló alapanyag (úgy mint kakaópor avagy csokoládé) nélkülözhetetlen.

Ha jó sok csokoládét tenni a kuglófra, lehet lerogyni és elolvasni végre Szvoren Edina Pertu című novelláját, és végül az egész könyvet.

Részlet:

„A párkányra szerelt tüskesoron csússzon meg a fény. Szemből süssön a nap, az egyházi
teniszpályák felől, hogy amikor az ablakon kinéz, ne lássa jól a hőmérőt. Legyenek kilátást 
akadályozó étolajfoltok azon az ablaküvegen. Nyissa ki az ablakot. Óvatlanul tenyereljen
bele a galambok ellen fölszerelt tüskékbe. Mondja félhangosan, mint a régóta
magányos emberek, hogy tizenegy fok. Ha fűszeres tavaszi illatok tódulnak a konyhába
szilveszter délutánján, fölbátorodott énekesmadarak adjanak ahhoz hasonló hangot, mint
amilyet egyes zsebszámológépek. Hóvirágra emlékeztető növények üssék föl a fejüket a
kilencemeletes ház előtti szánkódomb fűszigetein. Ne vegye észre. Legyenek olyanok ezek
a már bimbózva is hervatag növények, mint amelyekre gyereklábak tapostak. S amikor
az ablakot becsukja, érezze meg, hogy nemcsak a felázott föld szaglik odakint, hanem
a szemetesvödör is idebent. Fölnyithatja a tetőt, belenézhet a kukába, majd kiveheti a
szemeteszsákot, pedig félig sincs tele. Szaglik a citromhéj, a hamu, a makrélakonzerv,
s ez így együtt legyen ordenáré.”
 
a kereszten

2011. febr. 14.

Fekete város

Fekete város, 2011
Fekete lista

fekete feketén || feketeség | feketeár, feketeárus, feketefenyő, feketefoglalkoztatás, feketeforgalom, feketefuvar, feketegazdaság, feketekereskedelem, feketekőszén, feketeleves, feketelista, feketelőpor, feketemunka, feketepenész, feketerézérc, feketesugárzó, feketeszázak, feketeszén, feketeüzlet, feketevágás | fekete áfonya, fekete bárány, feketébe öltözik, fekete bogyó, fekete bors, fekete ceruza, fekete cipő, fekete cseresznye, fekete doboz, fekete fátyol, fekete felhő, fekete föld, fekete gólya, fekete halál, fekete hattyú, fekete humor, fekete karácsony, fekete kendős, fekete kenyér, fekete keret, fekete kontinens, fekete könyv, fekete krónika, feketeláb indián, fekete lelkű, fekete lyuk, fekete mágia, fekete nyár, fekete öves karatés, fekete párduc, fekete pénz, fekete retek, fekete rigó, fekete ruha, feketeségi fok, fekete sereg, fekete szegélyű, fekete szemüveg {szem-ü·veg}, fekete színű, fekete szőlő, feketetarka marha, fekete tea, fekete város, fekete vonat, fekete-vörös csíkozás || → bársony, bogár, ében, éj, fehér-fekete, holló, kékes, korom, mély, oxid, piros, szén, szurok, tört, vörös | egész, köröm, szuper, tiszta

*

Egy időre befejeztem saját, fekete listámat.
Jöhetne már a remény. 

A Fekete lista instax fuji sorozat így néz ki a Miskolci Galéria falán. Fotó: Sipos Dani

*

Fekete ország a Krétakör előadásában (részlet)

Babits Mihály: Fekete ország (1906)
 
Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.
Áshatod íme, vághatod egyre
az anyagot, mely lusta, tömör,
fekete földbe, fekete hegybe
csap csak a csáklyád, fúr be furód:
s mélyre merítsd bár tintapatakját
még feketébben árad, ömöl
nézd a fü magját, nézd a fa makkját,
gerle tojását, csíragolyót,
fekete, fekete, fekete
fekete kelme s fekete elme,
fekete arc és fekete gond,
fekete ér és fekete vér és
fekete velő és fekete csont.
Más szin a napfény vendég-máza,
a nap a színek piktora mind:
fekete bellül a földnek váza,
nem a fény festi a fekete szint
karcsu sugárecsetével
nem:
fekete az anyag rejtett lelke,
jaj,
fekete, fekete, fekete.

Lőrinc Lilla fekete országa:

Lőrinc Lilla: Magyarország, 2008, 150x200cm, zománcfesték, vászon
Bővebben: 
Lőrinc Lilla
Borsos Lőrinc
Borsos János
http://borsosjanos.blogspot.com/

* 
Szabó Dezső Képeslapok című kiállítása a Vintage Galériában
2011. március 4-ig megtekinthető. Cikk róla itt.

Szabó Dezső: Budapest - A Parlament esti fényben, 1992, ofszet, lakkfesték, 148x210mm
*

Ady Endre: A fekete zongora (1907)

Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora.
Vak mestere tépi, cibálja,
Ez az Élet melódiája.
Ez a fekete zongora.
Fejem zúgása, szemem könnye,
Tornázó vágyaim tora,
Ez mind, mind: ez a zongora.
Boros, bolond szivemnek vére
Kiömlik az ő ütemére.
Ez a fekete zongora.

*

Mikszáth Kálmán: A fekete város
(1910) 

Fekete pénz

Fekete pénz, 2011

Fekete lista

fekete feketén || feketeség | feketeár, feketeárus, feketefenyő, feketefoglalkoztatás, feketeforgalom, feketefuvar, feketegazdaság, feketekereskedelem, feketekőszén, feketeleves, feketelista, feketelőpor, feketemunka, feketepenész, feketerézérc, feketesugárzó, feketeszázak, feketeszén, feketeüzlet, feketevágás | fekete áfonya, fekete bárány, feketébe öltözik, fekete bogyó, fekete bors, fekete ceruza, fekete cipő, fekete cseresznye, fekete doboz, fekete fátyol, fekete felhő, fekete föld, fekete gólya, fekete halál, fekete hattyú, fekete humor, fekete karácsony, fekete kendős, fekete kenyér, fekete keret, fekete kontinens, fekete könyv, fekete krónika, feketeláb indián, fekete lelkű, fekete lyuk, fekete mágia, fekete nyár, fekete öves karatés, fekete párduc, fekete pénz, fekete retek, fekete rigó, fekete ruha, feketeségi fok, fekete sereg, fekete szegélyű, fekete szemüveg {szem-ü·veg}, fekete színű, fekete szőlő, feketetarka marha, fekete tea, fekete város, fekete vonat, fekete-vörös csíkozás || → bársony, bogár, ében, éj, fehér-fekete, holló, kékes, korom, mély, oxid, piros, szén, szurok, tört, vörös | egész, köröm, szuper, tiszta

2011. febr. 13.

Fekete könyv

Fekete könyv, 2011
 
2011. febr. 11.

Fekete doboz

Fekete doboz, 2011

2011. febr. 10.

Fekete bárány

Fekete bárány, 2011

2011. febr. 9.

Feketemunka gyümölcse

Feketemunka gyümölcse, 2011

2011. febr. 7.

Feketelista

Feketelista, 2011

2011. febr. 3.

Feketeleves

Feketeleves, 2011

Nagy Szilvia felkérésére veszek részt az Instant című kiállításon (Miskolci Galéria 2011. 2. 8. – 2011. 3. 4. ). A felkérés lényege az volt, hogy Polaroid és Fuji Instax fényképezőgépekkel tematikai megkötés nélkül fotók készüljenek, minimum 6 db-os sorozat. Minden résztvevő 20 db filmet kapott.

A Fekete lista című sorozatot készítettem el a kiállításra. Laczkó Krisztina – Mártonfi Attila által szerkesztett Helyesírás című kézikönyv (Osiris, Budapest, 2006) fekete szócikkét használtam kiindulópontként, néhány szóval magam is kiegészítve. A felsorolásból azokat a fekete dolgokat gondoltam megjeleníteni, amelyek átvitt értelemmel (is) bírnak, és a rendelkezésemre álló szerény eszközökkel (lakásban, kevés fénnyel, állvány használata nélkül, gyorsan, a Fuji gép limitált technikai paramétereivel) még elkészíthetők.

A Fekete lista sorozat két példányban készült, az első Fuji Instax filmre, a másik digitális fényképezőgéppel. A kiállítótérben a falon lévő szövegmező aktuális szavai helyére a képek kerültek. A digitális verziót önálló sorozatként használom, melyet a blogomon teszek közzé.

„Instant-kép alapú projekt-kiállítás kortárs művészek részvételével. Az azonos típusú fényképezőgépek használata keretet szab a résztvevők művészi eszközhasználatnak: a meghatározott technikai lehetőségekkel az egy-egy képsorozaton belül kibontakozó koncepció, a "művészi kéznyom" keresése kerül fókuszba.

Az instant filmek használata egyrészt visszatekintés egy lezárult fotótörténeti korszakra (a Polaroid filmek gyártása befejeződött), másrészt egy jól körülhatárolható képi rendszer ötvözése  a mindennapokat ábrázoló vizualitással.” – Nagy Szilvia
 
Kiállító művészek: Antal Balázs, Baglyas Erika, Csontó Lajos, Elek Judit Katalin, Erdei Krisztina, Fabricius Anna, Hevesi Nándor, Khoór Lilla, Koronczi Endre, Kovács Budha Tamás, Sipos Dániel, Sugár János, Szabó Attila, Szilágyi Kornél, Tábori András, Tarr Hajnalka.

A kiállítást megnyitja Stenczer Sári
Kurátor: Nagy Szilvia
                                                         
2011. febr. 2.

Édesíts 2. - Párnát javaslok, mégpedig almásat

A könnyed esti önszórakoztatás műfajában továbbra is az édesítést tudom ajánlani.
Ami helyett:
Olyan színházi előadás, amire az első sorba (meg semelyikbe) nem kaptál már jegyet, és várhatsz egy újabb hónapot (pl. Черенадраг (Cserenadrág), Katona+TÁP, Kamra, A mizantróp, Katona József Színház).
Mozi, ahol éppen nem megy semmi, ami kedvedre való (Kino, Cirko-Gejzír, Művész, Odeon-Lloyd).
Könyv, amit imádsz, de havonta csak egy novellát tudsz belőle elolvasni, mert annyira őszinte, tűpontos, könyörtelen és igaz, hogy legszívesebben szíven szúrnád magad (pl. Szvoren Edina: Pertu).
Sürgősen megírandó és leadandó cikkek.
Egyéb, régóta halogatott teendők.
Számítógép előtt ücsörgés.
Januári dermesztő szürkeség és mélységes csönd.
Társas magány.

Párnát javaslok, mégpedig almásat – ebből a mennyiségből 10-20 db lesz, attól függően, hogy a nagy- vagy a kispárna híve vagy.

Először is az almatöltelék:
Fél kg alma (nincs mérlegem, de szerintem 4-5 darab, ami megmarad, azt megeszed párna nélkül is), 2 citrom leve, 4 dkg cukor (ez kb. két púpos evőkanál, de én kb. 4 evőkanállal tettem bele), 1 dl tojáslikőr (helyette tejszín, ha épp nem akarsz leugrani a boltba likőrért). Az almát meghámozod, felaprítod, az előbbiekkel megpárolod és hozzákeversz – kevés hideg vízben elkevert – 1 csomag vaníliás pudingot, (lehet még egy kis őrölt fahéjt is, ha szereted) amint besűrűsödik, leveszed a tűzről és hagyod kihűlni.

(A kevésbé motiváltak elő se pakoljanak a tésztához: máris leülhetnek enni, mert ez a – hirtelen almapudingnak keresztelt – massza már önmagában felejthetetlen, főleg ha egy kis tejszínt is keverünk hozzá főzés közben, „frisset”, azaz zacskósat, nem a dobozos, hűtés nélkül elálló fajtát).

Amennyiben folytatod a tésztával:
30 dkg lisztet összekeversz 15 dkg tehéntúróval, hozzávetőlegesen 4 evőkanál tejföllel, (a tejföl helyettesíthető 5 evőkanál tejjel), 5 evőkanál étolajjal, 9 dkg cukorral (meg ne kérdezze senki, hogy miért nem 10 dkg, én mindenesetre 5 evőkanállal tettem bele), 1 csomag sütőporral, csipet sóval, egy citrom reszelt héjával. Ezeket összegyúrod, ha túl morzsalékos még egy kis tejfölt, tejet vagy egyéb nedvességet, ha túl lágy, egy kis lisztet adhatsz hozzá.

Egy belisztezett deszkán kinyújtod, úgy 3 mm vastagságra, 8x14 cm-es téglalapokra vágod vagy akkorára, amekkorára tetszik. Az egyik felére ráteszed az almás töltelék – a fejben ránézésre kikalkulált és elosztott, egy párnára jutó – éppen ráférő adagját, a másik felét bevágod, például a Nagymamádtól megörökölt barátfüle vágó kéziszerszámmal, mondjuk 3-4 helyen (csíkok párhuzamosan egymás mellett kis távolságban). Ráhajtod a töltelékre a párna másik felét, jól lenyomkodod a széleit, azért hogy összeragadjon, (akinek nem ragad, az hajtsa vissza és kenje meg tojásfehérjével a tészta széleit vagy nyugodjon bele, hogy a sütésnél, ha nem jól nyomkodta össze, kicsit szét fog nyílni), kend meg a tetejét tojássárgájával (ettől szép fényes lesz, anélkül pedig szép matt) majd kb. 180 fokon kb. 15-20 perc alatt süsd meg – úgynevezett arany barnára. 

További mosogatnivaló halmozása érdekében, ha kihűlt még szitálhatsz rá porcukrot is.

Anyuskámtól kaptam ezt a receptet, aki a tojáslikőrt jófajta, házi ágyas pálinkával helyettesítette – csak a miheztartás végett mondom. De azért, ezzel az indokkal leágyazni egy üveggel meglehetősen átlátszó érv lenne, bár megéri. Hosszúra sikerült a recept leírása, de gyorsan elrepül az egy, másfél óra, amíg elkészülsz.
Az eredmény: kívül a pillekönnyű, puha, omlós tészta, belül a szájban szinte szétolvadó almás puding, ami egy kicsit édes, egy kicsit savanykás, és – ezt a közhelyet képtelenség kihagyni – elég finom ahhoz, hogy jövő héten újra elkészítsd.