"Ha a szavak, valamely különös szerencse folytán elveszíthették volna az eredeti jelentésüket, akkor új jelentéshez jutottak volna, ami viszont nem volt elképzelhető az egyéni tudás közössé tétele, egy új közmegegyezés nélkül. Ezért aztán nyelvüknek szinte minden szava, hol az egyéni tudásuk, hol a közös nemtudásuk szerint jelentett valami mást, mint amit jelentett, s hol a beszélő helyzete, hol a szó eredeti értelméhez viszonyított új értelme szerint kellett keresniök az egyes szavak jelentését. Ha pedig a szó látszólag elveszítette a jelentését, mert se az értelme, se a beszélő helyzete szerint nem bizonyult többé értékelhetőnek, akkor ennek a képtelenségnek mélyebb jelentést tulajdonítottak, mintha valamit jelentett volna. Az értékelhetetlen jelentésű szavak a magyarok nyelvén arra a mély emberi közösségre utaltak, amelyre különben egyáltalán nem szabadott gondolniok. A más nyelveken gondolkodóknak a semmiről gondolkodva óhatatlanul eszükbe jut valami, a magyar nyelven gondolkodóknak viszont azt a lehetetlennek tetsző történelmi feladatot kellett megoldaniok, hogy se a semmiről gondolkodva ne jusson eszükbe valami, se a valamiről gondolkodva ne jusson eszükbe semmi olyasmi, ami valamihez vezethetné a gondolkodásukat.
A nyelvhasználatnak e különös módszere nem tette ugyan egyszerűvé az egymással való közlekedésüket, ám egymással való közlekedésüknek éppen az volt az alapszabálya, hogy egyéni tudásukat ne tegyék közös tudássá, ebben meg fölöttébb nagy volt a gyakorlatuk. Történelmük utolsó másfél századában tettek szert arra a tapasztalatra, miszerint kizárólag a közös tudatlanság óvhatja meg őket bármilyen egyéni ostobaságtól, ha tehát egyéni tudásukat nem osztják meg egymás között, akkor közösen se követhetnek el olyan ostobaságot, ami által meggyűlhetne a bajuk egymással avagy másokkal. Így gondolkodtak. És logikájuk tűnjék bármily nehezen követhetőnek, egyéni és közös sorsuk kormányzásában mégse bizonyult hibásnak, hiszen tudásuk közösségét kizáró logikájuk közössége által maradtak meg magyarnak, s így megmaradásuk szempontjából nemhogy nem bizonyult haszontalannak a logikájuk, hanem annak egyedüli és kizárólagos feltételévé vált. Ami azonban hasznos eszköznek bizonyul szélviharban, nem föltétlenül hasznos eszköz tűzvész esetében is."
*Nádas Péter: Mese a tűzről és a tudásról, In: Játéktér, Budapest, Szépirodalmi, 1988, 90.o-91.o
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése