Lefekvés előtt, felkelés(ek) után olvassatok néhány sort Nádas Péter Mese a tűzről és a tudásról* című esszéjéből. 22 éve jelent meg, nem öregedett sokat. Tíz részletben másolom ide, azért, hogy lassan olvassátok. Pedig lassan már nem is olvastok. A harmadik.
"Ha egy hajó viharba kerül, akkor általában bevonják a vitorláit, ám a szél olykor olyan viszonyokat teremthet, hogy helyesebb minden vitorlát kibontani. Ha viszont tűz üt ki a hajón, akkor a pusztító lángok ellen folytatott küzdelem szempontjából nincsen különösebb jelentősége se annak, ha kibontják, se annak, ha bevonják a vitorlákat.
Viselkedésmódjuk, gondolkodásuk és nyelvhasználatuk logikájának volt tehát egy olyan vonása, melyet jószerivel se tévesnek, se hibásnak nem nevezhetünk, hanem inkább olyan hátulütőnek, mely minden kétértelmű dolog sajátja. Amennyiben az egymással való közlekedésüknek az lett az alapszabálya, hogy ne tegyék közössé az egyéni tudásukat, hiszen kizárólag e hallgatólagosan kötött egyezményhez való rögeszmés ragaszkodásukkal őrizhették meg nemzeti közösségüket, akkor ebből az egyénekre nézve annak kellett következnie, hogy minden magyar azt feltételezte, miszerint a másik is jól tudja, amit ő tud, bár se egyiküknek, se másikuknak nem áll módjában se azt meghatározni, hogy mit tudnak, se azt, hogy mit nem tudnak. Mivel azonban állandó, kölcsönös, és a szavak jelentését jelentésük megkerülésével kereső feltételezésekre vannak utalva, közösen végül is csak azt tudhatják, hogy valamennyien olyan dolgok feltételezésére vannak utalva, amelyekről egyénenként se tudnak, illetve egyénenként se tudhatják, hogy közösen mit nem tudnak.
E kényes helyzetben az ország lakossága mégis egységes maradt abban, hogy senki nem ment tüzet oltani. Tevékenységük hiányával, mely egyértelműen a tűzre vonatkozott, úgy őrizték meg a közösségüket, hogy valamennyien a tűz jelentésén gondolkodtak, s ki ne tartaná tevékenységnek a gondolkodást. Abban a tekintetben, hogy mit jelent a tűz, persze megoszlottak a vélemények, de véleményük kicserélésére már csak azért se kerülhetett sor, mert mindenki joggal feltételezte, hogy a másik legalább annyira tudja, hogy nem azt jelenti, amit jelent. Ha meg a tűz nem tüzet jelent, akkor vagy fölösleges foglalkozni vele, hiszen olyan tűzről lehet csak szó, amely nem ég, vagy azzal az égető kérdéssel kell foglalkozni, hogy vajon nem vizet jelent-e. Azoknak, akik a szó értelme felől közelítették meg a kérdést, óhatatlanul a vízre kellett gondolniok, azoknak, akik a beszélő helyzete felől közelítették meg a kérdést, nem szabadott tűzre gondolniok. Míg az előbbiek arra gondoltak, hogy valójában hallatlan méretű árvíz fenyegeti az országot, az utóbbiak arra gondoltak, hogy valódi tüzek oltása helyett, most áltüzeket gyújtanak a tűzoltók. Mert ha szó lehet olyan tűzről, mely nem éget, akkor ugyanilyen alapon beszélhetünk olyan áltűzről is, mely éget, s ez nem kevésbé veszélyes, mint az a tűzvész, mely valójában árvizet jelent."
*Nádas Péter: Mese a tűzről és a tudásról, In: Játéktér, Budapest, Szépirodalmi, 1988, 91.o-93.o
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése