Lefekvés előtt, felkelés(ek) után, bedőlések előtt, kiborulások után olvassatok néhány sort Nádas Péter Mese a tűzről és a tudásról* című esszéjéből. 22 éve jelent meg, nem öregedett sokat. Tíz részletben másolom ide, azért, hogy lassan olvassátok.
Ez a nyolcadik.
„Azon a forró nyári estén, mikor az ország nagyobbik fele már lángokban állt, egy különösen közkedvelt, anyásan behízelgő hangú hírbeolvasónő volt a soron. Nem túlzás azt állítani, hogy az egyenlők közötti egyenlőbbek között is a legegyenlőbb volt ő. A magyarok történelmének utolsó másfél századában nem volt olyan lélekemelőn örömteli vagy gyászosan viharos esemény, amelyről ne tőle ne értesültek volna, s így az ország hálás lakói nem tehettek mást, mint hogy a szívükbe zárták. Kivételes népszerűségét egy olyan kivételes alkati adottságának köszönhette, melyre mások forrón, ám hiába áhítoztak, s a legjobb esetben is csak utánozni tudták. A tudathasadás ugyanis nem kétfelé szakította az ő egyéniségét, miként az összes többi, közönséges magyarét, hanem háromfelé, s ezért nem csupán a legmélyebb meggyőződéssel és a legteljesebb átéléssel mondhatott egy olyan szöveget, amelyből látszólag egy szót se értett, hanem hangsúlyaival egyrészt jelezte a többieknek, hogy az értelmetlen szavakon a közös nemtudás szempontjából mit kell érteni, másrészt azt is jelezte, hogy egyéni tudásuk szempontjából mit nem kell érteni azon, aminek valójában se így, se úgy, semmi értelme nincsen. Kútfő volt ez az asszony, orákulum, és jósda.
Drámai bejelentéssel kell kezdenem, mondotta felhőtlen hangján azon az estén azoknak, akik még hallhatták, s miközben arcán fölragyogott érett asszonyiságának ellenállhatatlan bája, úgy akadt el a szava, mintha azon közönséges szavak egyikébe fúlana, melyeket pergő nyelvével használni néki is szokása volt. Tudhatta jól, hogy az elhallgatott szavakból honfitársai jobban értenek, mert akkor nem csak azt értik, amit a szó nem jelent, hanem azt is, amit a helyzetre vonatkozón jelent. Ennek utána, az egyéni tudás szempontjából mintegy előre utalva azon közös nemtudást jelentő szavakra, melyek el fognak röppenni finom gúnytól csillanó ajakáról, villámokat kezdett szórni a szeme. Bár olyan rémhírek röppentek föl, mondta, miszerint égne az ország, a legbiztosabb forrásokból származó értesülések szerint bizton állítható, hogy országszerte mégis nyugodalmasan, a rendes kerékvágásában zajlik az élet. Senki nem hagyta magát megtéveszteni.”
*Nádas Péter: Mese a tűzről és a tudásról, In: Játéktér, Budapest, Szépirodalmi, 1988, 98.o-100.o
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése